You are here

Direkt héjak- esztétika a fogászatban

Maga a kifejezés nagyon sokrétű, hiszen a fogászat minden területén számít az esztétika, mindenki szép fogakat és mosolyt szeretne. Akinek szép fogai vannak, az magabiztosabb, mosolygósabb, könnyebben teremt kapcsolatot másokkal, míg akinek rosszak a fogai, gyakran takargatja a száját, zárkózottabban viselkedik.

Leginkább a beszédkor és mosolygásnál látszódó fogaknak kell szépnek lenniük, hiszen ezek mindig szem előtt vannak. Ma már többféle lehetőség közül választhatunk, ha nem vagyunk elégedettek, azonban a kiválasztott kezelést erősen befolyásolja a fogak állapota.

Manapság egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan minimálinvazív megoldások, ahol óvjuk a meglevő foganyagot, és csak annyit veszünk el a fogból, amennyit feltétlenül muszáj. (pl. a szuvas vagy sérült részeket) Ezt az elvet alkalmazzuk a töméseknél is, és az úgy nevezett direkt héjaknál, amit akkor készítünk, ha:

-a fog elég nagy része tömött,

-hiányzik belőle egy darab és ezt kell pótolni (pl. baleset miatt)

-szabálytalan állású a fog,

-túl kicsi a többihez képest,

- túl nagy a fogköz

- más színű-általában fehérebb-fogakat szeretnénk.

Láthatjuk, hogy szinte határtalanok a lehetőségek, és csak az orvos kreativitásán és a páciens kívánságain múlik, hogy mi készül a fogakra. Egy jól elkészített direkt héj ugyanúgy néz ki, mint egy saját fog, ugyanolyan fényesre polírozható, és esztétikailag is kiváló eredményt mutat, hiszen nincs benne fém, és a természetes foganyaghoz nagyon hasonlító anyagokat használunk hozzá. Előnye még, hogy viszonylag gyorsan, egy ülésben elkészül (kb  egy-másfél óra/direkt héj), és jóval olcsóbb, mint egy technikus által készített esztétikus héj vagy korona.

Ha nem elégedett fogaival, de eddig még nem mert belevágni, ne halogassa tovább, mindenki megérdemel egy szép mosolyt.

Dr. Mohos Andrea